AHOGY A TÁRSAINK LÁTJÁK

A   m á s s á g r ó l

„s mint fán se nő egyforma két levél,” – jutnak eszembe Kosztolányi szavai, a másságon töprengve. Hogy ki, mennyit és mily mértékben képes a másság különböző fokozataiból tolerálni, elfogadni, az szintén a másságainktól függ. Mozgássérültségem, alig érthető beszédem, görcsös mozgásom, mimikám miatt, idegenek tekintetéből sokszor értek megsemmisítő pillantások, látható volt, ahogy nyomban beskatulyáznak, s még csak rossznéven se vehettem, hisz tényleg nagyon elvarázsoltnak tűnhetek az először látónak. Megismerve, többnyire kiszabadultam e skatulyákból, csak néha éreztem úgy, hogy a verseim, képeim sem képesek kiszabadítani, ahogy a fogva tartók sem szabadulhatnak abból az állapotból, hogy a különbség mögött csupán az embert láthassák. Gyerekkori pajtásaimmal, ez nem történhet meg, ha némelyik skatulyázik is, biztos nagyon óvatosan bánik az előítéleteivel.

Visszaköltözve a dombon húzódó utca nagyapai házába, ahol a kisrétnek mondott térség mindig összehozta az utca gyerekeit, kis fonott karosszékszerű húzós kocsimmal egyszer csak közöttük találtam magam. Első reakciójuk, úgy hiszem a szánalom és kíváncsiság keveréke lehetett. Emlékszem, minden módon mulattatni igyekeztek. Bukfenceztek, bunyóztak. A cingár, magáról mindent lemozgó Kerekes, Jókai utcai „világszámát” is bevetette, hangosan lötyögtetve hasában vízkészletét. Én meg jelezni igyekeztem, hogy veszem a lapot, élvezem mókázásaikat.

Nem kis idő kellett, mire mindegyik pontosan értette szavaimat, akkorra, addigra teljesen be- és elfogadtak, maguk közül valónak éreztek. Már engem láttak, nem a betegségem rám ruházta cafrangját.

A csapatosdizásokról hamar a természet felé fordult az érdeklődésünk, mindent megtettek, hogy ne maradjak ki semmiből. Egy-egy rejtettebb erdőrész elérésért, öcsémmel együtt, árkon-bokron áthúztak, áttoltak, átcipeltek. Patakok felett libegtek át velem gerendákon, pallókon. Vittek biciklivázon, később motorral, autóval messzebb helyekre. Moziba, színházba, kiállításokra, képtárba jártunk.  S ha új gyerekek kerültek az utcába, őket már a többiek viszonyulása eligazította, magától értődő lett elfogadásom. S ha ez a mikroközösségünkben ily működőképes volt, akkor nagyobb léptékben is az lenne, csupán a kapcsolatteremtés lehetőségeit kéne mindjobban bővíteni. Szabadabb mozgási lehetőségekkel, akadálymentes közlekedéssel, iskolákkal, közintézményekkel és persze, sokkal több munkalehetőséggel. Mindezek felgyorsítanák beilleszkedésünket, ami mindenkinek csak jó lehetne. Mondom ezt úgy is, hogy ezek eléggé köztudottak, de vannak dolgok, melyeket nem lehet elégszer hangoztatni. Biztos jönnek még hazánkra jobb idők, mikor felzárkóztatásunkat is jobban szem előtt lehet tartani, amit leginkább ifjabb sorstársaimnak kérek.

Böhm András festőművész költő

Csomor Henriett vagyok születésem óta mozgássérült vagyok.
1980_tol 86-ig a Petö intézet lakója megtanultam az önállóságot és azt hogy  nem szabad elhagyni magam.
Szülőfalumban Hosszúheténybe fejeztem be az általános iskolát. 1995-ben érettségiztem Komlón.
2005-töl dolgozok a Kerek Világ alapítványnál Hangosújságot szerkesztek vakoknak.
Azért vagyok tagja a peoplefrist-nek mert szeretnék segíteni sorstársaimnak.  mert mindig elsö az én legyen és legutoljára a sérültség legyen ez a legfontosabb.

Mint minden  ember a fogyatékos ember is társas lény. Szüksége van emberi kapcssolatokr4a, nem csupán a meg szokott környezetben élni egyfolytában. barátkozni könnyebb kirándulások táborozások alkalmával. de ez a barátság szívből jöjjön s a fogyatékos részéről ne érdekből, mert ha barátom lesz segíteni fog. a másik fél meg ne sajnálatból legyen, a barátja titokba ne azt várja, már csak legyen vége a kirándulásnak. az erre érzékenyebb ¬sérültek erre úgyis rájönnek, és az nagyon tud fájni.

Persze idegenekkel is találkoznunk kell bármilyen helyzetbe, akik vagy elfogadnak, vagy nem.  Megpróbáljuk azt benyomást kelteni, hogy elsőnként az észjárásodat nézze s ne azt, hogy sérült vagy. Sérültként is tessék magunkhoz mérten teljes életet élni.   Ha kínlódni van jogunk  akkor ahhoz is legyen jogunk hogy szembefordulunk a másikkal és elmondom neki  a véleményemet.

Nem csak ö fogadott  el engem ha nem én is őt.  Az állandó hülyeségével el kell viselnem . Isten nem azért  teremtet bennünket fognyikat,  hogy  el kelljen viselni az egészségesek szemétségeiket amit  néha művelnek velünk az utcán. sakkba szeretnének tartani  bennünket. nálam ez nem megy inkább  mattot adok nekik és  kiabálok velük. s talán felfogják hogy  1 ember  vagyok és nem 1 négy keréken guruló bábú  aki csak az állatokkal és a virágokkal mer beszélgetni.

Csomor Henrietta